2013. április 20-án részt vettünk a „Családos kerékpártúra a szentpéteri tavakhoz” elnevezésű rendezvényen. A rendezvény céljaként azt határoztuk meg, hogy tudatosítsuk magunkban, a Földet kölcsönbe kaptuk, unokáinktól – ahogy egy indiai közmondás mondja –, ezért kötelességünk megismerni a természetet és megvédeni. A mai természettől eltávolodott emberek számára nagy felfedezés látni a zöldülő és virágzó tájat, szálló madarakat, vagy éppen arra futó állatokat. Tudatosítanunk kell, hogy mi is a természet részei vagyunk, rá kell döbbennünk, hogy ha a természetet kizsákmányoljuk, az ivóvizeinket tönkretesszük, saját és utódaink létét és boldogulását veszélyeztetjük. Ezért indultak el a családok kerékpárral Szirmabesenyőből a szentpéteri tavakhoz, hogy így lassabban haladva, a természetben legyünk, legyen időnk rácsodálkozni egy-egy dologra. E mellett történelmi ismereteinket is bővítettük a lakóhelyeinkről, a családok által bemutatott településtörténetekkel.

A rendezvényt megelőzte a kerékpárok karbantartása, valamint a túrára való erőnléti felkészülés.

A ényképeket ide kattintva tekintheti meg

 Szirmabesenyőből indultunk, ahonnan az úton végig rendőri kíséret biztosította a biztonságos kerékpártúrát. Első állomásunk Sajókeresztúr volt, ahol a keresztúri családok csatlakoztak hozzánk, miután meghallgattuk a teleülés történetét. Folytatva az utat, a következő állomás Sajóecseg volt, ahol a római katolikus templom belsejében leülve megpihentünk, miközben szintén meghallgattuk a település történetét. Itt is csatlakoztak hozzánk családok.

Elindultunk Bódva felé, ahol szintén meghallgattunk egy előadást a település történetéről, majd a földútra letérve elindultunk a tavak felé, teljes létszámmal, gyerekek, fiatalok, családok, idősek egyaránt. A legidősebb résztvevőnk 84 éves volt, a legfiatalabb pedig kisiskolás.

Amikor megérkeztünk a tó mellé, már előkészített terület várt bennünket, asztalok, lócák, lobogó tűz a szalonnasütéshez, valamint szemétgyűjtő, hogy ne szennyezzük a környezetünket.

Meghallgattuk a gyógynövényszakértő előadását, melyben kihangsúlyozta, hogy sokszor a gyógyszer helyett bizony gyógyteát lenne érdemes innunk, valamint, hogy Magyarországon a helyi gyógynövények a mieink, ezért a saját környezetünkből gyűjtsük be a gyógynövényeket.

Ezután gyógynövényes teákat kóstoltunk, ezzel párhuzamosan megkezdődött a szalonnasütés, fiatalok, idősebbek együtt. Jó beszélgetések alakultak ki. Ez azért is fontos, mivel a három településről, ahonnan érkeztünk, vannak görögkatolikus hívők, akiket dr Szarka János atya vezet a hit útján őseink szertartása szerint, s most alkalom volt arra, hogy a három településen lévő családok jobban megismerjék egymást, megerősödjenek abban, hogy nincsenek egyedül a hitük megélésével, tapasztalatot tudtak cserélni az életükben lévő kihívásokról, vagy csak egyszerűen jól érezték magukat, új barátságok is születtek.

A gyerekek hamar egymásra találtak, elindultak felfedezni a földutakat, ami ilyen fiataloknak öröm,  a jól felkészített kerékpárok bírták a kemény terepet.

Miután jóllaktunk, kibeszélgettük magunkat és a Nap is kellően alakította bőrünk színét, elégedetten hazafelé indultunk. A segítők a helyszínen eloltották a tüzet, összepakolták a padokat, összegyűjtötték a szemetet. A területet még jobb állapotban is hagyták, mint amilyen azelőtt volt.

Összegezve: A túra elérte célját, környezettudatosságra nevelt, a természetben voltunk, erősödtek a családok, szülők, gyerekek közötti kötelékek, megismerkedtünk településkörnyezetünk történetével, kellően elfáradtunk a jó program végére.

Facebook