Get Adobe Flash player

„Én vagyok az út az igazság és az élet”

 Ezzel a szentírási idézettel kezdte el előadását Buzgán József plébános atya a „Hittel a szirmabesenyői családokért” nyertes TÁMOP pályázat keretében megrendezett, a házasságra felkészítő fiataloknak szánt találkozón, 2012. szeptember 28-án.

A fényképeket a erre a hivatkozásra kattintva nézheti meg.

A találkozó helyszíne a görög katolikus templom volt, mivel a parókián (hála Istennek) nem fértünk volna el. Használtuk a pályázat támogatásából megvásárolt laptopot, a kivetítőt, kivetítő állványt a szemléltetéshez, valamint a szintén a pályázaton nyert digitális fényképezőgépet.

Az alkalom a szokásos felépítés szerint történt: 1. Előadás, 2. Kiscsoportos megbeszélés, 3. A kiscsoportok összegyűltek és megbeszélték a kiscsoport alatt felmerülő témákat.

  1. De nézzük először az előadást.

Aki megfordult már görög katolikus templomban, főleg Szirmabesenyőben, találkozhatott a fent idézett szentírási mondattal, az ikonosztáz alapképén Krisztus egy nyitott könyvet tart a kezében, amire ez a szöveg van ráírva.

a)      József atya először beszélt a Bibliáról, az ó- és újszövetségi könyvekről, kiemelte, hogy már a Teremtés könyvében le van írva, hogy „Nem jó az embernek egyedül lennie”. Miután Isten megteremtette a világot és a férfit, a férfi kereste, de nem találta a magához való társat. Ezért az Úr Ádám oldalcsontjából megteremtette a nőt, akivel a férfi a Szentháromság közösségéhez hasonló szeretet közösséget hoz létre. „A férfi elhagyja apját, anyját és feleségéhez ragaszkodik”. Ez a jelképes történet nagy igazságot hordoz magában. A férfi és nő együtt alkotnak egy Egészet.

b)      De milyen úton járjanak a mai fiatalok? Jézus azt mondja magáról, hogy Ő az út. Krisztus annyira szeretett bennünket embereket, hogy átvállalta tőlünk a bűneinket és meghalt, feltámadt értünk. Hasonlóan van ez a családban is. A házastársak egymással élve ráléptek egy útra, melyen fejlődniük kell a szeretetben. Ez sokszor önfeláldozással jár. Jézus elfogadó szeretete mintául szolgál feleségünk, férjünk, gyerekeink, szüleink szeretetében. Csak Jézussal együtt léphetünk a szeretet fejlődésének útjára.

c)      Jézus az igazság. A liberális, szabadelvű világban sokan hirdetik, hogy tulajdonképpen ahány ember, annyi igazság. Viszont a családban felelősségünk van. Merre visszük a családunkat? Mit fogadunk el igazságnak? Erre is Jézus Krisztus a válasz. Ő a szeretet parancsát adta nekünk. A Szentírásból olvasva, közösségi alkalmakra eljárva rátalálunk arra az igazságra, amely tulajdonképpen maga a Szeretet.

d)     Jézus az élet. Olyan sokszor látunk magunk körül tönkrement házasságokat, és életeket. Mikor élünk igazán? Ha a testi élvezeteknek hódolunk? Ezek mind elmúlnak, sokszor pótcselekvésekhez fordul az ember, amelyek függőséget okoznak és hiányérzetet. Akkor élünk boldogabban, ha megtaláljuk Jézust, és személyes kapcsolatba kerülünk Vele az imádság, a szentírásolvasás stb. segítségével. A lelkünknek van szüksége az életre, amelyre ismét a válasz a Szeretet. Aki képes szeretni, aki képes az Istentől kapott szeretetet elfogadni, az tovább adja ezt a szeretetet a családjának. Isten szeretete beköltözik a családba, és a szívünk élni fog. Jézus szeretete nélkül nincs boldog családi élet.

 

2. Ezekről elmélkedtünk a kiscsoportos megbeszélésen.

3. Majd újra összegyűlve összegeztük a kiscsoporton megfogalmazott gondolatokat.

 

Összegezve: örömmel állapíthatjuk meg, hogy vannak érdeklődő fiatalok, akik az „együtt járás”, jegyesség korszakában Jézussal szeretnék boldogabban megélni a kettőjük között lévő szeretet kapcsolatot. Ennek érdekében hajlandók voltak eljönni erre a felkészítő előadásra is.

Facebook

Keresés

Elérhetőség

3711 Szirmabesenyő,
Iskola utca 26.

Parókus:  Polyák Imre
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefonszám:  (46) 421-691

Az oldalon lévők

Oldalainkat 9 vendég és 0 tag böngészi






"Noé bárkájának építése Szirmabesenyőn" nyertes projekt.

Kedvezményezett neve: Szirmabesenyői Görög Katolikus Egyházközség
Pályázat címe: "Noé bárkájának építése Szirmabesenyőn"
Azonosítószám: EFOP-1.3.7.-2017-00029
2018.02.01-2021.01.31.



"Hittel a szirmabesenyői családokért" nyertes projekt.
Kedvezményezett neve: Szirmabesenyői Görög Katolikus Egyházközség
Pályázat címe: Hittel a szirmabesenyői családokért
Azonosítószám: TÁMOP-5.5.1.B-11/2-2011-0192