Az EFOP-1.3.7-2017-00029 azonostó számú projekt keretén belül valósulhatott meg az Egyházközségi bál elnevezésű program.

Az est levezető háziasszonya Jávorszky Eszter volt. Az estet előadásával Dr Szarka János parókus atya nyitotta meg, aki anekdotázott a jó hangulat megteremtéséhez.

A bálon 100 fő vett részt, a szirmabesenyői Kocsis fogadóba.

A bál első műsorszáma parókus atya és a képviselő-testület közös görög tánca volt, amely nagy sikert aratott és a közösségi szemléletről és összefogásról tanúskodott.

A hagyományos népi görög tánc után musical dallamokat hallhattunk felcsendülni Bakos Csenge és Horváth Kinga a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium utolsó éves tanulóinak előadásában. Egyik felemelő zene, Leonard Cohen: Hallelujah dala volt.

Utána Kőhalmi Anna és Kőhalmi Imre modern táncát és ügyességét csodálhattuk meg, akik a Miskolcz- Revital Táncsport Egyesület táncosai. Felkészítő tanáraik: Tombácz Anikó és Süttő Roland.

A bált a legrégebbi hagyományú társastánccal, a bécsi keringővel nyitottuk meg.

Szarka Jánosné röviden összefoglalta, az eddig elért eredményeket a közösségépítés terén, a családtámogató programokat, amelyek összefogássá alakultak, és a keresztény gondolkodásmódot, amely áthatja a mindennapjainkat.

Az este vacsorával folytatódott, amely nagyon ízletes volt. A finom ízek mellett kötetlenül beszélgethettünk is.

Az íncsiklandozó vacsora után a szórakozásé, a táncé volt a főszerep, amelyhez Pintér Péter játszotta a talpalávalót.

Izgalmas pillanatokra, azaz a tombolasorsolásra 22.30-kor került sor.  Rendkívül sok ajándék került kisorsolásra az est folyamán.

A tombolasorsolást Demkóné Fazekas Marianna vezette és a gyermekek lelkes segítői voltak ebben.

Majd hajnalig ropták a részvevők a táncot és a régi bálok hangulata járta át a rendezvényt. A projektünk ezzel a programmal színvonalas és kulturált szórakozási lehetőséget biztosított.

További képek ide kattintva elérhetőek.

Facebook