2019-ben is az EFOP projekt keretén belül rendeztük meg a NET-nagyi programunkat. Egy számítástechnikai szakember tartotta a foglalkozást. A résztvevők közül ki előrébb ki hátrébb volt a tudás szintjében. Mivel a lap-topokon a touchpad használat nehezen ment, ezért asztali gépeken szerettek volna tanulni inkább a résztvevők. Így a helyi művelődési házban tartottuk a foglalkozást.
Az első órán kompetencia alapú felmérést végeztünk, amely során kiderült, hogy sokkal inkább az operációs rendszer használata okoz problémát a képzésben résztvevőknek.
Arra a következtetésre jutottunk, hogy nem szükséges az alapoktól kezdeni. Így az alapok gyors áttekintése mellett az ablakkezelés ismereteit is lehetőségük volt elsajátítani.
Mindemellett a mappakezelés, rendszerezés is fontos volt, tehát ebben az irányba is ment a képzés.
Megtanulták a képzésben résztvevők a mappastruktúra kialakítását, mely a mindennapjaikat megkönnyebbíti.
A jegyzetek feljegyzése is gondot okozott, erre a „Sticky note” alkalmazás használata is tanításra került.
Fontosnak tartottuk az alapokon túl, hogy a képzésben résztvevők megismerjék az adataik (fényképek, dokumentumok) kezelését, azok veszélyeit. Így az offline biztonsági mentés is szóba került, megtanítottuk nekik. A biztonságos külső adathordozó eltávolítása is fókuszba került.

Második alkalommal a Net-es programon az előző alkalommal tanultakat ismételtük át.
Kíváncsi volt az oktató, hogy megy-e egyedül is. Elég nehezen jöttünk bele. Több dolgot felírtunk, hogy míg rutinból nem megy, addig is le legyen írva.
Az operációs rendszerrel ismerkedtünk. Nem mindenki ismerte a windows10-est, valakinek otthon nem ilyen van.
A gyerekek segítségére nagy szükség volt, hiszen az oktató nem tudott mindenkinek egyénileg segíteni, így akik lemaradtak, azokat ők segítették.
A cél a mindennapi használat megtanulása volt. Megtanultuk az asztal, ablakok, tálca és a start menü használatát.
A foglalkozás második részében az excel táblázatok rejtelmeibe kukkantottunk be.
Létrehoztunk egy 6 soros és 3 oszlopos táblázatot és képleteket tanultunk meg írni.
Megtanultunk a táblázatot formázni, szegélyeket változtattunk, és a cellákat különböző tulajdonságokkal ruháztuk fel.
Az excel táblázatból megtanulhattunk körlevelet készíteni, hogy a nevek és az összegek beillesztődtek a word dokumentumba.

Harmadik alkalommal a NET-nagyi programunkon, amely az EFOP program keretében valósult meg, az internet használata és jobb megismerése volt a cél.
Elsődleges cél az volt, hogy az internet rejtelmeit megmutassa az oktató a programban résztvevőket. Az óra elején a legfontosabb szabályok kerültek ismertetésre, viselkedési szabályok az interneten (fontos volt a GDPR irányelv és törvény megismerése).
Megmutatta az előadó, hogy milyen megtévesztő technikák, veszélyek rejlenek a mindennapi használatban (adathalászat, megtévesztő tartalmak, stb…). Kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy az internet nem felejt (amit oda kiposztolunk, az kint is marad), csak olyan tartalmat érdemes megosztani rajta, amit később is felvállalhat az ember.
Külön figyelmet fordított arra, hogy a megosztott tartalomban csak a legszükségesebb dolgok legyenek benne, hogy a felhasználó azok alapján ne legyen profilozható.
Ezután az internetes keresők világába kalauzolta el a résztvevőket, megtanította, hogy hogyan használjuk ki azok előnyeit, lehetőségeit.
Ezt követően a google térkép segítségével a világ különböző tájaira néztünk be. A gmail szolgáltatás segítségével elektronikus levélcímeket regisztráltunk és leveleket küldünk egymásnak.
Megtanultuk, hogy a használat során milyen szintű biztonsági szabályokat kell betartani, például a regisztráció során, különös tekintettel azok jelszavainak erősségére, hívták fel a figyelmünket. Majd megtanultuk a felhőszolgáltatás rejtelmeit, azok előnyeit és professzionális szolgáltatásait.
Ezt követően a közösségi oldalak varázsa tárult fel előttünk.

További képek ide kattintva elérhetőek.

Facebook