Az EFOP pályázat keretén belül valósult meg a szirmabesenyői görögkatolikus templomban a mikulásünnepség. A rendezvény ünnepi Szentmisével kezdődött. Egyházközségünket Dr Orosz Atanáz Püspök Atya is megtisztelte, aki az evangéliumi történetből kiindulva, prédikációjában hangsúlyozta, hogy milyen sok dologért kell nekünk is hálát adni Istennek. A karácsonyi előkészületi időbe esik Szent Anna foganásának ünnepe, megváltásunk kezdete. Amikor Szent Anna méhében fogadja Máriát, aki Jézus Krisztus anyja lesz. Nekünk bűnösöknek, elsősorban és különösen ezért kell hálásnak lennünk.

A gyerekek megtudhatták Szent Miklós történetét is:

Miklós valószínűleg Kr.u. 245-ben született Anatóliában, Patara városában, gazdag szülők gyermekeként. Korán árvaságra jutott. Ekkor a szüleitől örökölt hatalmas vagyonával kolostorba költözött, ahol Patara érsekének, aki a nagybátya volt, felügyelete alatt nevelkedett. Miklós megszerette a kolostori életet, ezért a papi hivatást választotta. Nem volt még harmincéves, amikor Anatólia fővárosában, Myrában csodás körülmények között püspökké választották. A Jacopo da Voragine által a 13. század végén összeállított legendagyűjtemény, a Legenda Aurea szerint amikor a myrai püspök meghalt, a környék püspökei összegyűltek, hogy megválasszák az utódot. Éjszaka egyikük egy szózatot hallott: ,,Holnap délben állj a templom kapujába! Az első embernek, aki akkor belép, Miklós lesz a neve, őt szenteljétek püspökké.” És valóban, Miklós, aki Isten hűséges szolgája volt, miként előre megmondatott, eljött a templomba, és az égi szózat szerint – ámbár eleinte tiltakozott – megválasztották, és fölszentelték püspökké. Több mint ötven évig töltötte be a főpásztori tisztséget. Miklós minden vagyonát a gyerekek és a szegények, a bajba jutottak megsegítésére fordította. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett. Életéről több legenda ismert, ezekből alakult ki Mikulás személye is. A keresztény hagyomány szerint Kr. u. 342. december 6-án halt meg. A gyerekek színvonalas mikulásműsort adtak elő verssel, énekkel és játékkal.

A színvonalas műsort betanította: Demkóné Fazekas Marianna hittan oktató.

További képek ide kattintva elérhetőek.

Facebook