Get Adobe Flash player

Dr. Nagy Kálmán professzor tartott előadást Szirmabesenyőben 2013. január 18-án „A család az emberi és társadalmi értékek első iskolája” címmel.

Kiemelte, hogy a mi hitünk a Szent Családból táplálkozik. A család egy társadalom alapja, vezető ereje.

Ha valaki meg is hal a családból, hitünk szerint ő tovább él az örök életben, ezért nem szűnik meg a teljes kapcsolat az elhunyt és a még élők között. Ilyen értelemben nem beszélhetünk „csonka családról”, hiszen bennünk is tovább él az elhunyt.

A szimpla együttélésnél erkölcsileg magasabb szinten beszélünk a házasságról, amelyben jelen van az elköteleződés. Ezt az életformát, a házasságot, jogi szinten is előnyben kell részesíteni az elkötelezettséget nem vállalókkal szemben. Hiszen legyen az polgári házasság is, vagy egyházi házasság, de biztosabban egymás mellett maradnak a párok, így a gyerekek lelki fejlődése is jobban megtörténik.

Nagycsalád: Több generáció együttélése. Annak idején őseinknél, görögkatolikusoknál főleg több generáció élet együtt, és viszonylag magas gyerekszám volt a jellemző. A születő gyermekek közül annak idején többen meghaltak.

A család a legmagasabb szintű közösséget adja. A családban egymásnak szeretetet, értékeket közvetítenek a tagok. (Fényképek megtekintéséhez kattintson ide)

Azt gondolják sokan, hogy a nagy családban nem tudják megvalósítani önmagukat. Olyan értelemben nem is, mint amit társadalmunkban egyre jobban megfigyelhetünk, a „valósítsd meg önmagad”, „legyél te az első”, „légy különb”, „légy a legjobb”, a „legvagányabb” jelszavak hirdetik. A túlzott önmegvalósítás távolabb visz a szeretettől, és sokkal több érdekkapcsolatot eredményez, amely pedig „veszélyhelyzetbe” hozza az individualista embert, hiszen bármikor elbukhat és egy élet munkája, hogy különb legyen, gazdag legyen stb. porrá hullik az élete. Addig a családban egymásra figyelés van, megtanulják a gyerekek az odafigyelést, az alkalmazkodást, a közösségben való létet. Így is önbizalomra nevelődnek, s később a magasabb értékeket fogják választani, a pénz és karrier túlzott hajhászása helyett egyszerűen a közösséget, békességet, amely nem zárja ki a sikert sem, de az alapja a szeretet, és az alapja keresztényi, az alapja az Isten szeretete.

Önmagában senki sem tudja megvalósítani önmagát, ahhoz más emberek is kellenek. Az embert a másik gondolkozása termékenyíti meg.

A család gazdasági értéket is képvisel, vagyis rendelkezik vagyonnal, amellyel gazdálkodik. Ez szükséges a napi önfenntartásra, valamint ahhoz, hogy a gyerekeket anyagilag támogatva elindítsák az ő saját útján. Eltartottból ő maga is termelővé, dolgozóvá válik. Ezért a család nagyon fontos hely a társadalom fennmaradása szempontjából, hiszen innen érkezik az új munkaerő is, és az értékekkel rendelkező egyén, aki fenn fogja tartani a társadalom egyensúlyát.

Az előadást a következő mondatokkal fejezte be a professzor:

„Ma nagy szükség van hazafikra. Aki ma Magyarországon közösséget, családot teremt, az hazafi. Aki ezt megkérdőjelezi, az nem hazafi.”

 

Az előadást kiscsoportos megbeszélés követte

 

 

 

Facebook

Keresés

Elérhetőség

3711 Szirmabesenyő,
Iskola utca 26.

Parókus:  Polyák Imre
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefonszám:  (46) 421-691

Az oldalon lévők

Oldalainkat 9 vendég és 0 tag böngészi






"Noé bárkájának építése Szirmabesenyőn" nyertes projekt.

Kedvezményezett neve: Szirmabesenyői Görög Katolikus Egyházközség
Pályázat címe: "Noé bárkájának építése Szirmabesenyőn"
Azonosítószám: EFOP-1.3.7.-2017-00029
2018.02.01-2021.01.31.



"Hittel a szirmabesenyői családokért" nyertes projekt.
Kedvezményezett neve: Szirmabesenyői Görög Katolikus Egyházközség
Pályázat címe: Hittel a szirmabesenyői családokért
Azonosítószám: TÁMOP-5.5.1.B-11/2-2011-0192