Get Adobe Flash player

A Film csoportot a szirmabesenyői általános iskolás felső tagozatosainak hirdettük meg. Az első foglalkozásokon 14 fő vett részt. A csoportműködés bemutatása után a közös szabályrendszert, kereteket beszéltük meg. Az első rövidfilm megtekintése után a történetet elevenítette fel 4 önként jelentkező. Jól elkülöníthető négy részt közösen dolgoztuk fel a kiscsoportos megbeszélések után. A film a közösségi együttműködésről, a befogadásról, elfogadásról, empátiáról, toleranciáról is szólt. Példát mutatnak a közös célról és a csak összefogással teljesíthető feladatokról. A film példát mutat a helyes viselkedésről, a valamilyen szempontból hátrányos helyzetű emberrel (filmben állattal) kapcsolatosan.

A filmhez kapcsolódó helyzetgyakorlatokon keresztül növeltük az átérző képességet és empátiát a szereplőkkel kapcsolatosan. Az együttműködés gyakorlati növelésére játékos feladatokat teljesítettek a gyerekek. A közösség iránti felelősség vállalást, emberi kapcsolatok érték alapú fontosságát, önzetlenséget és nemcsak az egyéni, hanem a közösségi célok fontosságát is megfogalmazták a gyerekek a látottakkal kapcsolatosan. A második rövidfilmben szereplő „deviáns embert” a gyerekek kitűnően jellemezték kívül-belül. A csoportban megjelentek értékes belső tulajdonságok. A filmnek erős szemléletformáló hatása van a deviáns és normális viselkedés, magatartás tekintetében is. A barátság és a „jóra fordító erő” hatással volt a gyerekekre. A gyerekek jól reflektáltak a történtekre, az érzelmekre. A „Jónak lenni jó” idézet is eszébe jutott a gyerekeknek a filmről. A csoportok zárásaként ötleteltünk, hogy a szél-emberen kívül mi és ki és hogyan befolyásolható a jó irányába. A gyerekek szépen felvázolták a motivációkat, amelyekkel ez elérhető akár.

A második film csoportot a szirmabesenyői általános iskolás felső tagozatosainak hirdettük meg. A foglalkozásokon 21 fő vett részt. A csoportműködés bemutatása után a közös szabályrendszert, kereteket beszéltük meg. Az első rövidfilm megtekintése után ebben a csoportban is a történetet elevenítették fel az önként jelentkezők. Jól elkülöníthető négy részt közösen dolgoztuk fel a kiscsoportos megbeszélések után. A második filmcsoportban is ugyanazt a filmet vetítettük le, mint az elsőben, ami közösségi együttműködésről, a befogadásról, elfogadásról, empátiáról, toleranciáról is szólt. Példát mutatnak a közös célról és a csak összefogással teljesíthető feladatokról. A film példát mutat a helyes viselkedésről, a valamilyen szempontból hátrányos helyzetű emberrel (filmben állattal) kapcsolatosan. Érdekes volt megfigyelni az előző csoporthoz képest a más álláspontokat és véleményeket. A filmhez kapcsolódó helyzetgyakorlatokon keresztül növeltük az átérző képességet és empátiát a szereplőkkel kapcsolatosan. Az együttműködés gyakorlati növelésére játékos feladatokat teljesítettek a gyerekek. A második rövidfilmben szereplő „deviáns embert” a gyerekek ebben a csoportban elég jól jellemezték kívül-belül. Itt nem olyan jól jelentek meg a  belső tulajdonságok. A filmnek erős szemléletformáló hatása van a deviáns és normális viselkedés, magatartás tekintetében is. A barátság és a „jóra fordító erő” hatással volt a gyerekekre. A gyerekek azonban itt is jól reflektáltak a történtekre, az érzelmekre. A csoportok zárásaként ötleteltünk, hogy a szél-emberen kívül mi és ki és hogyan befolyásolható a jó irányába. A gyerekek szépen felvázolták a motivációkat, amelyekkel ez elérhető akár.

A harmadik film csoportra a szirmabesenyői általános iskolások hatodikos  tanulói jelentkeztek. A foglalkozásokon 22 fő vett részt. A csoportműködés bemutatása után a közös szabályrendszert, kereteket beszéltük meg ebben a csoportban is. Az első rövidfilm megtekintése után a történetet elevenítette fel a jelentkezők. Jól elkülöníthető négy részt közösen dolgoztuk fel a kiscsoportos megbeszélések után. A film tartalmát és mondanivalóját ez a csoport jobban át tudta élni és meghatározni. El tudtak vonatkoztatni a történettől. A filmhez kapcsolódó helyzetgyakorlatokon keresztül növeltük az átérző képességet és empátiát a szereplőkkel kapcsolatosan. Az együttműködés gyakorlati növelésére játékos feladatokat teljesítettek a gyerekek. A közösség iránti felelősség vállalást, emberi kapcsolatok érték alapú fontosságát, önzetlenséget és nemcsak az egyéni, hanem a közösségi célok fontosságát is megfogalmazták a gyerekek a látottakkal kapcsolatosan. A második rövidfilmben szereplő „deviáns embert” a gyerekek kitűnően jellemezték kívül-belül. Ebben a csoportban megjelentek olyan belső tulajdonságok, amelyek az előzőben nem. A drámajáték eszközeit is használtuk a feldolgozás során.

Beszámolót készítette:Fedorné Karmanóczki Zita

További képek ide kattintva elérhetőek.

Facebook

Keresés

Elérhetőség

3711 Szirmabesenyő,
Iskola utca 26.

Parókus:  Polyák Imre
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefonszám:  (46) 421-691

Sticky Banners

Az oldalon lévők

Oldalainkat 8 vendég és 0 tag böngészi






"Noé bárkájának építése Szirmabesenyőn" nyertes projekt.

Kedvezményezett neve: Szirmabesenyői Görög Katolikus Egyházközség
Pályázat címe: "Noé bárkájának építése Szirmabesenyőn"
Azonosítószám: EFOP-1.3.7.-2017-00029
2018.02.01-2021.01.31.



"Hittel a szirmabesenyői családokért" nyertes projekt.
Kedvezményezett neve: Szirmabesenyői Görög Katolikus Egyházközség
Pályázat címe: Hittel a szirmabesenyői családokért
Azonosítószám: TÁMOP-5.5.1.B-11/2-2011-0192