Get Adobe Flash player

Kerékpározni jó, együtt tekerni több mint 50 emberrel élmény. Különlegességét az adta, hogy ez a hagyományosan megrendezett program már évek óta szerveződik a görög katolikus parókia által. Idén egy pályázati program keretében (EFOP-1.3.7-17), annak részeként majálisozhattunk együtt, egész napon át, megtöltve azt tartalommal.

Reggel találkozott a csapat a templom-parókia előtti téren, ahol kicsik és nagyok leporolták bringájukat és arra vállalkoztak, hogy Sajópálfalára „hajtanak át”. A római katolikus templom előtt még csatlakozott a sajókeresztúri  filiából jött 10 fő is. Az időjárás kedvező volt, májusi napfényes, de nem túl meleg idő volt.

A Sajópálfalai parókus atya, Kiss Attila Gellért várta és köszöntötte a bringázó szirmabesenyői csapatot. Először is hálát adtunk utunkért Istenszülő Szűz Máriának és megtekintettük és megismerhettük a kegykép történetét előadás formájában, miszerint a Mária-kép 1717. január 6.-tól február 16.-ig könnyezett véres könnyekkel. Az első írásos emlék, amelyet minden ilyen témában fellelhető forrás idéz legtöbbször szó szerint -, az nem más, mint Jordánszky Elek 1836-ban kiadott munkája, melynek címe: Magyar Országban, és az ahhoz tartozó Részekben lévő boldogságos Szűz Mária kegyelem képeinek rövid leírása. Ezt a munkát 1836-ban adták ki Pozsonyban.

Mi is áldást kértünk imádságunkban Máriától, hogy legyen betegek gyógyítója, szomorúak vigasztalója, megtérni akaró bűnösök oltalmazója, hazánk védelmezője. A Szentmise alatt imádkoztunk, hiszen a közös imának nagyobb az ereje. Minden közösségi élmény, öröm Istentől származik. Természetfölötti mutatkozott meg 301 éve, amikor könnyezet 5 napon át Mária a kegyképen. Ez is jelzés számunkra, hogy nyitott felénk és nagy a kegyelme. A könnyek lehetnek sok mindenféle érzelem tanúsítói, de soha nem érzelemmentesek, érzelem nélküliek. Mária nem közömbös a mi sorsunk iránt, Mária védelme alatt van az egész kereszténység. Így mi is nagy örömmel indultunk ma Máriához kerékpáros túránk alkalmával. Ezt felfoghatjuk zarándoklatként is. Tudatosítottuk, hogy célunk van a mai nappal is, azaz hálát adni Mária előtt. Szeretetben élni, másokról is gondoskodni kell az életünk során, úgy ahogyan Istenszülő Mária is tette. Könnyei jelzik nekünk, hogy ez nem mindig könnyű, de szeretettel történik. A gondoskodás mindig örömforrás, ami Istentől származik. Végül áldást kértünk egy szirmabesenyői családra, ahol az édesanya nagy betegséggel kell, hogy megküzdjön.

Visszautunkon is jó idő és hangulat volt. Ebédre érkeztünk meg a templom előtti hűs fák árnyékába, ahol megterített asztal várt minket. Ide csatlakozott hozzánk az a testvérünk is, aki mozgáskorlátozott kocsiban nem tudunk velünk tartani a túrába, de a majálist velünk tölthette közösségi élményként. Az ebéd után a gyerekek mozgásos játékokkal, tollas és hablabdázással és futballal töltötték el az időt. Mi kicsit pihentük még a több kilométer kerékpározást, majd a sajókeresztúri filiából érkezett vendégeinket egy kis menydörgés indította útnak.

A nap végén, azt gondolom olyan közösségi élménnyel lehettünk gazdagabbak, aminek összetartó ereje van, nemcsak a görög katolikus közösségben.

                                                                                                                                                                                        Fedorné Karmanóczki Zita

További képek ide kattintva elérhetőek.

Facebook

Keresés

Elérhetőség

3711 Szirmabesenyő,
Iskola utca 26.

Parókus:  Polyák Imre
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefonszám:  (46) 421-691

Sticky Banners

Az oldalon lévők

Oldalainkat 7 vendég és 0 tag böngészi






"Noé bárkájának építése Szirmabesenyőn" nyertes projekt.

Kedvezményezett neve: Szirmabesenyői Görög Katolikus Egyházközség
Pályázat címe: "Noé bárkájának építése Szirmabesenyőn"
Azonosítószám: EFOP-1.3.7.-2017-00029
2018.02.01-2021.01.31.



"Hittel a szirmabesenyői családokért" nyertes projekt.
Kedvezményezett neve: Szirmabesenyői Görög Katolikus Egyházközség
Pályázat címe: Hittel a szirmabesenyői családokért
Azonosítószám: TÁMOP-5.5.1.B-11/2-2011-0192