Get Adobe Flash player

1. előadás 2020.06.13

Az EFOP projektünk keretén belül került sor a Keresztény ember=közösségi ember előadássorozat következő elmélkedésére, amelyre Dr. Szarka János Parókus Atya, Ősz Tibort kérte fel, hogy tartsa meg előadását templomunkban.
Erre az előadásra különleges körülmények között került sor, hiszen a járványveszély miatt még mindig arra kértük a hallgatóságot, hogy maszkban, egymásra vigyázva vegyenek rész a programban.
A családtagok egymás mellett ülhettek, de arra kértük a résztvevőket, hogy tartsák be az ajánlott távolságot és a kóruson is tartózkodjanak.
Ősz Tibor atya elmélkedése a covid vírushoz is kapcsolódott, hiszen a keresztény embereknek is újra meg kell találniuk a közösségeket és keresztényként kellett viselkedniük a rendkívüli helyzetben. Ezért előadásának címe: 'Megmaradni magunknak és egymásnak' lett.
Az Istenszeretőknek minden a javukra válik' (Rom, 8, 28)
Ősz Tibor atya előadásában elmondta, hogy hihetetlen, elképzelhetetlen volt az, hogy egyszer eljön egy olyan idő, amikor maguntól elzárkózunk a krisztusi felhívástól, hogy közösségben éljük meg hitünket. Egy beláthatatlanul veszélyes vírus mégis erre sarkalt bennünket. Ezzel veszítettünk, és nyertünk is.

Elveszítettük a személyes találkozás erejét, amely nagy mélységekből tud kiemelni bennünket. Nyertünk helyette: elcsendesedést, egy elképzelhetetlen nagyböjtöt, egy családra való odafigyelést, és megtanulását annak, hogyan tudjuk jelezni szeretteinknek, és barátainknak, hogy velük vagyunk. A krisztusi szeretet új utakat talált. Ezzel a gondolattal fejezte be az atya a pandémia és a keresztényi szeretet közösségi vonásairól szóló előadásának első részét.

2. előadás 2020.06.14

Ősz Tibor atya előadásának második részére vasárnap 14-én került sor a Szirmabesenyői Görögkatolikus templomban. Mivel nem mindenki volt ott az első elmélkedésen, ezért röviden összefoglalta az előző előadás tartalmát.
Ezen az előadáson 17 fő vett részt.
Az elmélkedés mottója: A közösség megtartó ereje - visszatérés a személyességhez volt.

'Az Istenszeretőknek minden a javukra válik' (Rom, 8, 28)

„ A vírus általi fenyegetettség csökkenésével fokozatosan visszatérünk az éltető - élő találkozásokhoz. A hiány megélésével a személyesség ereje sokkal nagyobb lendületet hoz az életünkbe. A közös ima ereje, a szentlélek eljövetelének közösségben történő megünneplése - mindez egy fenyegetettség árnyékában - de mar a felszabadultság bódultságában - arra a tapasztalatra juttat bennünket, hogy bizony ' az Isten szeretőknek még egy halálos fenyegetettség is a javára tud válni'. Sosem feledjük majd ezt az időt, es állandó örömként éljük majd meg a közösségi Istenhez fordulásunkat a jövőben. Ez a múltbeli 'távolságtartás' pozitív hozadéka”. - mondta az atya előadásában.

3. előadás 2020.06.20

Előadás sorozatunk következő előadója Dr. Szarka Gergely Debrecen-Csapókerti parókus volt.
Elmélkedését a krisztusi tanítással kezdte, amely a közösségi élet alapja is.
Az atya előadásában elmondta: „Jézus nyilvános működésének kezdetén tanítványokat gyűjt maga köré, hogy felkészítse őket az evangélium hirdetésére. A Galileai- tenger partján legelőször két testvérpárt szólít meg, akik hálóikat tisztogatták. Azt kérte tőlük: „Gyertek utánam, és én emberek halászaivá teszlek titeket.”
Jézus nem tudós bölcsekre, nem az írástudókra, nem a kereskedőkre, nem a hatalmasokra bízta „országának örömhírét”, hanem az egyszerű, látszólag alkalmatlannak tűnő halászokra, stb,; akiknek nem voltak széleskörű ismereteik a világról, sem bőséges anyagi lehetőségeik, vagy befolyásos kapcsolataik.
Ők azonban habozás nélkül, örömmel ajánlották fel Jézusnak azt a keveset, amivel rendelkeztek. Elhagyták régi foglalkozásukat, terveiket és az új örömhírre nyitottan Krisztus szolgálatába álltak. Ezután igazából egy ügyük lett: megismerni a krisztusi tanítást és életük feláldozása árán is továbbadni azt másoknak, mint az örök életre kaput nyitó örök igazságot!
Ez a krisztusi tanítás a keresztény közösségi élet alapja és Isten országának a földön elkezdődő megvalósítója!

4. előadás 2020.06.21

2020. június 21-én került sor Dr. Szarka Gergely előadásának második részére a Szirmabesenyői Görögkatolikus templomban az EFOP projekt keretén belül.
Az előadást 23 fő hallgatta meg, amelyben egy történet is szemléltette a mondanivalót:
Egy portréfilmben Újhelyi Szilárd nyilatkozott. Édesapját idézte, aki arra kérdésére, hogy ők miért szegények? A szegény falusi jegyző ezt mondta: „Fiam kétfajta ember van. Az egyik fajta szerez, a másik fajta szolgál.” Jézus a gondviselésről szóló tanításában arra biztat, hogy mivel „senki két úrnak nem szolgálhat.”
Ti sem szolgálhattok egyszerre „a Mammonnak és az Istennek.” Szolgáljatok hát félelem nélkül az Istennek! Isten a teremtett világ szépségét, gazdagságát, növény és állatvilágát értünk teremtette.
Szolgáljatok hát félelem nélkül az Istennek!
Isten a teremtett világ szépségét, gazdagságát, növény és állatvilágát értünk teremtette. Tudja, hogy többet érünk a verebeknél. Rólunk is gondoskodni fog, ha a szolgálat szellemében tesszük állapot béli kötelességeinket, és szeretetben szolgáljuk embertársainkat és Istenünket is. Az Isten szeretete persze kerüljön az első helyre. Erre biztat Jézus: „Keressétek először az Isten országát, és az Ő igazságát, a többit is mind megkapjátok hozzá!”

További képek ide kattintva elérhetőek.

Facebook

Keresés

Elérhetőség

Levélcím:
3711 Szirmabesenyő, Iskola utca 26.

Parókus:  dr Szarka János 

Telefonszám:  (46) 421-691

Sticky Banners

Az oldalon lévők

Oldalainkat 6 vendég és 0 tag böngészi






"Noé bárkájának építése Szirmabesenyőn" nyertes projekt.

Kedvezményezett neve: Szirmabesenyői Görög Katolikus Egyházközség
Pályázat címe: "Noé bárkájának építése Szirmabesenyőn"
Azonosítószám: EFOP-1.3.7.-2017-00029
2018.02.01-2021.01.31.



"Hittel a szirmabesenyői családokért" nyertes projekt.
Kedvezményezett neve: Szirmabesenyői Görög Katolikus Egyházközség
Pályázat címe: Hittel a szirmabesenyői családokért
Azonosítószám: TÁMOP-5.5.1.B-11/2-2011-0192