Get Adobe Flash player

NET-nagyi  Első alkalom

2018 novemberében az EFOP projekt keretén belül rendeztük meg a NET-nagyi programunkat. Egy számítástechnikai szakember segítségével vezettük be a jelentkezőket a „Neumann-galaxisba”. Ehhez a programhoz elengedhetetlenül fontos volt a számítástechnikai eszközök beszerzése (lap-top, egér stb.) Fontosnak tartottuk az alapvető ismeretek elsajátítását, az eszközök megismerését (pl.: laptop részei, egérhasználat). Alapvetően nehézkes volt, gondot okozott néhány felhasználó számára az egérhasználat is. Másik fő cél volt az operációs rendszer (windows 10) megismerése, a részeinek beazonosítása. Külön kitértünk az asztal, ablakok, tálca, start menü és azok egyes részeinek megismerésére, melyet a mindennapi használatban alkalmazhatják a felhasználók. Ezt követően az operációs rendszer további funkciói kerültek, ablakállapotok (ikonállapot, kisméretű állapot, teljes képernyős állapot), vágólap, drag&drop funkció ismertetése. Ezután a mappaszerkezetek helyes kialakítása, a file-ok rendszerezése, fa struktúra ismertetése történt meg. Aztán a funkciógombok megismertetésére került sor, súgó használata. A következőkben a billentyű kombinációk használatát ismertük meg. Ezt követően a keresési funkciókat tanultunk, behelyettesítő karakterek használatára került sor. Majd a biztonságos számítógép kezelés rejtelmeibe mélyültünk el, főként a használat során felmerülő veszélyek ismertetése történt meg.

NET-nagyi Második alkalom

A NET-nagyi program második alkalma egy héttel később került sor. Kiemelt téma az internet és annak használata volt. Elsődleges cél az volt, hogy az internet világába bevezessük a programban résztvevőket. Az óra elején a legfontosabb szabályok kerültek ismertetésre, viselkedési szabályok az interneten. Fontosnak tartottuk, hogy minden biztonsági szabályt, amit ismerni a kell résztvevőknek, ismertessünk velük, azok tudatában vágjanak neki a szörfözésnek a világhálón. Megmutattuk, hogy milyen megtévesztő technikák, veszélyek rejlenek a mindennapi használatban (adathalászat, megtévesztő tartalmak, stb…). Kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy az internet nem felejt, csak olyan tartalmat érdemes megosztani rajta, amit később is felvállalhat az ember.Külön figyelmet fordítottunk arra, hogy a megosztott tartalomban csak a legszükségesebb dolgok legyenek benne, hogy a felhasználó azok alapján ne legyen „profilozható”. Ezután az internetes keresők világába kalauzoltuk el a résztvevőket, megtanítottuk, hogy hogyan használják ki azok előnyeit, lehetőségeit. Ezt követően a google térkép segítségével kalauzoltuk el a világ különböző tájaira a résztvevőket. A gmail szolgáltatás segítségével elektronikus levélcímeket regisztráltunk mindenkinek, levelet küldünk egymásnak. Megtanítottuk, hogy a használat során milyen szintű biztonsági szabályokat kell betartani, a regisztráció során, különös tekintettel azok jelszavainak erősségére, hívtuk fel a figyelmet. Majd megmutattuk a felhőszolgáltatás rejtelmeit, azok előnyeit és professzionális szolgáltatásait. Ezt követően a közösségi oldalak varázsát tártuk fel, megmutatva azok előnyeit.

NET-nagyi Harmadik alkalom

NET-es harmadik alkalmunkra nemcsak nagyik-unokák, hanem anyukák- gyermekeik és nagyapák is eljöttek, hogy többet tudjanak meg a programokról és azok használatáról. Ezúttal az irodai programcsomagok használatának az ismertetése volt a célunk. Először a Microsoft Excel használatába vezettük be a résztvevőket. Ismertettük a táblázatkezelő részeit, azok funkcióit és előnyeit. Ezt követően példafeladattal mutattuk meg, hogy milyen alapvető matematikai, logikai műveletekkel képes segíteni a mindennapjainkat az alkalmazás. Majd bevezettük őket az abszolút és relatív hivatkozás világába, ezzel is további matematikai műveleteket hajtottunk végre. A keletkezett adatokat szűrővizsgálatokkal, auto szűrő segítségével rendeztük sorba, szűrtük meg.  Ezután a keletkezett adatok segítségével grafikonokat gyártottunk, elmentettük a táblázatot. Áttértünk a Microsoft Word használatának megismertetésére, kezdve a szövegszerkesztő részeivel, azok funkcióival. Ismertettük továbbá a formázás rejtelmeit, a dokumentumszerkesztés alapjat (bekezdés, betű és sorformázás). Ezt követően a tabulátorok használatát ismertettük, azokat példagyakorlatok segítségével sajátították el a résztvevők. A gyakorlatok során egy komplett egyoldalas hivatalos levélminta készült el minden résztvevőnél. A képzés zárásaképpen a korábban elmentett Excel állomány adatait felhasználva körlevelet generáltunk az elkészített hivatalos levélmintából.

További képek ide kattintva elérhetőek.

Facebook

Keresés

Elérhetőség

3711 Szirmabesenyő,
Iskola utca 26.

Parókus:  Polyák Imre
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefonszám:  (46) 421-691

Sticky Banners

Az oldalon lévők

Oldalainkat 10 vendég és 0 tag böngészi






"Noé bárkájának építése Szirmabesenyőn" nyertes projekt.

Kedvezményezett neve: Szirmabesenyői Görög Katolikus Egyházközség
Pályázat címe: "Noé bárkájának építése Szirmabesenyőn"
Azonosítószám: EFOP-1.3.7.-2017-00029
2018.02.01-2021.01.31.



"Hittel a szirmabesenyői családokért" nyertes projekt.
Kedvezményezett neve: Szirmabesenyői Görög Katolikus Egyházközség
Pályázat címe: Hittel a szirmabesenyői családokért
Azonosítószám: TÁMOP-5.5.1.B-11/2-2011-0192