Get Adobe Flash player

Urunk színeváltozásának búcsúja Szirmabesenyőn

Augusztus 12-én Urunk-színeváltozása ünnepének búcsúját tartottuk a szirmabesenyői görögkatolikus templomban. Az EFOP pályázat programjaként, püspöki Liturgia keretében adtunk hálát Istennek templomunk tetőzetének sikeres felújításáért.  A délelőtti utrenyét követte a püspöki liturgia. Az ünnepen részt vevő hívek és vendégek száma 166 fő volt. A liturgia elején Jávorszki Júlia virággal köszöntötte Atanáz püspök atyát, majd a parókus üdvözlő szavai megfogalmazták érzéseinket és az ünnep lényegét: „Főtisztelendő Atanáz Püspök Atya!Amikor kurátoraink felfedezték, hogy az alig 16 éve épült templomunk tető lécszerkezete romlásnak indult, siralmas helyzetbe találtuk magunkat. Olyan érzésünk támadt, mint az Úr választott népének Izaiás próféta látomásában. A próféta, mint Isten embere már előre látta a Jeruzsálemi templom pusztulását és a népét a babiloni fogságban, de könyve 52. fejezetében (6-10 versek), vigasztaló szavaival lelket is öntött a zsidókba: 

„Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz; aki … örömhírt hoz, és kikiáltja a szabadulást. Aki azt mondja Sionnak: …9Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert az Úr megvigasztalja népét, … 10Az Úr felfedte szent karját … És meglátja a föld minden határa, hogy szabadulást szerez Istenünk… Ismerje meg hát népem a nevemet; azon a napon majd megértik, hogy … „Íme, itt vagyok!” Ahogy Izaiás próféta Isten embereként vigasztalta a zsidókat, úgy szorult helyzetünkben, számunkra is áldott volt püspök atya „jó hírt hozó lába nyoma”. Azt javasolta ugyanis: „adjátok be az Egyház EOR pályázatot, és azon túl nyújtsatok be támogatási kérelmet az egyházmegyei gazdasági bizottsághoz. Ha nem nyernétek az egyiken, igyekszünk támogatni a másik csatornán. Hála Istennek a gondunk megoldódott. Rajtunk is beigazolódott, amit „Jeruzsálem romjai láttán” Isten Izraelnek ígért:

            „.. azon a napon majd megértik, hogy … „Íme, itt vagyok!”

Mi is megértettük, megtapasztaltuk, hogy „Itt az Isten! – Hogy „Velünk az Isten”! – Hála ezért a Gondviselőnek és köszönet, a közvetítőnek, Isten emberének: Püspök Atyánknak. Reményünk megvalósult. Teljes az örömünk, és a mai búcsúnkon teljes az egyházi közösségünk is, mert az egyházatyák szerint: „Ahol a püspök, ott az Egyház.” Köszönjük, hogy eljött közénk a mai búcsúnkra együtt imádkozni, hálát adni és ünnepelni püspök atyánk.” A liturgia püspöki prédikációjából két gondolatot emeljünk ki: Egyrészt a templomszentelés évfordulóján örömmel konstatálta püspök atya, hogy nem csak a templom tetőszerkezete lett felújítva, hanem a benne imádkozó közösség is láthatóan erősödik. Másrészt az ünnepi evangéliumra hivatkozva hangsúlyozta, hogy ahogyan az apostolokat megerősítette a jelenet mennyei világossága, úgy a mi életünknek is erőforrása a isteni dicsőség fényének alkalmankénti megtapasztalása nehézségeink közepette. Az búcsú templomi részeként a kicsik és nagyok, gyerekek és felnőttek együtt énekelhettek a körmenetben. A gyerekek az egyház történetével, a templom építésével kapcsolatos feladatokat, kérdéseket kaptak, amelyeket közösen család vagy más csoportban oldhattak meg. A Kocsis fogadóban tartott agapén 122 fő ízlelte meg a finom falatokat. A parókus atya a fehérasztalnál mondott pohárköszöntőjében újra hálásan köszönte mindenki segítségét: „a Jóistengondviselő szeretetét, Püspök Atyánk a támogatást, a kivitelezők a lelkiismeretes munkát és hívek együttünneplését.” Görög szokás szerint az éltetés szavaival Isten áldását kérte a jelenlévőkre: „Adj Urunk Atanáz Püspök Atyának, a templomtető felújítását kivitelezőknek, és mai búcsúnkon együtt ünneplő híveknek békességet, egészséget és áldást, számos boldog éven át:” – „Éljenek soká!” zengett a válasz a vendégek ajkán. A szeretetvendégség után a nap mottójaként megfogalmazódott: „Uram, jó hogy itt vagyunk” (Mt17,4).  Szirmabesenyőn. A rendezvény emlékezetes közösségi élményt adott – a hit együttes mély megélése mellett- az abban részvevőknek, vallási, etnikai és felekezeti hovatartozás nélkül. A program zárásaként kötetlen beszélgetés alakult ki a résztvevők között. Az egyházközösségi napunknak, azaz búcsúnknak szemléletformáló hatása van, nemcsak településünkre, hanem jó hírünket viszik a környező filiákból érkezett vendégeink is. Programunkat közös imával zártuk.

További képek ide kattintva elérhetőek.

Facebook

Keresés

Elérhetőség

3711 Szirmabesenyő,
Iskola utca 26.

Parókus:  Polyák Imre
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefonszám:  (46) 421-691

Sticky Banners

Az oldalon lévők

Oldalainkat 10 vendég és 0 tag böngészi






"Noé bárkájának építése Szirmabesenyőn" nyertes projekt.

Kedvezményezett neve: Szirmabesenyői Görög Katolikus Egyházközség
Pályázat címe: "Noé bárkájának építése Szirmabesenyőn"
Azonosítószám: EFOP-1.3.7.-2017-00029
2018.02.01-2021.01.31.



"Hittel a szirmabesenyői családokért" nyertes projekt.
Kedvezményezett neve: Szirmabesenyői Görög Katolikus Egyházközség
Pályázat címe: Hittel a szirmabesenyői családokért
Azonosítószám: TÁMOP-5.5.1.B-11/2-2011-0192