Get Adobe Flash player

A szirmabesenyőiek az idei majálisukat szokás szerin május első szombatján rendezték meg. A napot 46 fő /kb. a fele gyermek/ részvételével, bicikli túrával kezdtük. Úti célunk Boldva Árpád-kori rotundájának (ma már csak az alapjának) és apátsági templomának a megtekintése volt. Boldva mentét a honfoglalás után a kabar magyarok lakták, akiknek jelentős része már elkötelezett keleti keresztényként érkezett az országba

    A rotunda átmérője tekintélyes, 12 m. Védőszentje Antióchiai Szent Margit. Egy időben épülhetett a kolostorral (1175-80), vagy inkább korábban. Valószínűleg az itteni kolostorban másolták a Pray-kódexet, amelyben megőrződött a Halotti Beszéd, elsőrangú magyar nyelvemlékünk, amely a görög szertartású papi és szerzetesi temetés csendes imáinak összeollózott szövege. A végén lévő könyörgés pedig a parasztáz ekténiájából készült. Tehát az itteni kolostor, vagy baziliták és bencések által vegyesen lakott, vagy a bazilitáktól 1210 körül a bencések által átvett kolostor lehetett. A Pray-kódexben („Sacramentarium Bolvense”) őrződött meg a rotunda emléke is: a húsvéti szertartásnál előírták, hogy „a körmenet a templom oltárától indul és a „Cum rex gloriae” antifonát énekelve vonul a Szent Margit kápolnához.” (Véleményem szerint a „rex gloriae” antifóna az Előszenteltek Liturgiájából a Nagybemenet énekét takarja: „Most az égi erők láthatatlanul velünk szolgálnak, mert a dicsőség király vonul be. Ím, a szentelt titkos áldozat, angyaloktól körülvétetik. Élő hittel s szeretettel közeledjünk, hogy az örök élet részesei legyünk. Alleluja, alleluja, alleluja!”)

    Hazafelé a sajóecsegi rk. templomban, elvégeztük a parakliszt. A szirmabesenyői templomtéren pedig már készen várt, az időközben elkészített nagyszerű ebéd: gulyásleves, és sokféle finom (kőttes) sütemény. Ebéd után a gyerekek „teljesítményét” jégkrémmel jutalmaztuk. Maradt még erő a játékra, labdázásra. A felnőttek pedig az árnyas fák alatt, jó hangulatú társalgást folytattak. Többek között megbeszéltük, hogy hála Istennek, milyen ragyogó időnk volt az idén a kerékpározáshoz, és sajnálhatja, aki nem vett részt rajta. A rendezvény du. 4 óra körül az asztalok, a sátor elbontásával és helyére pakolásával zárult, amiből „kicsik, nagyok” egyaránt kivették a részüket.

A képeket ide kattintva tekintheti meg

Facebook

Keresés

Elérhetőség

Levélcím:
3711 Szirmabesenyő, Iskola utca 26.

Parókus:  dr Szarka János 

Telefonszám:  (46) 421-691

Az oldalon lévők

Oldalainkat 2 vendég és 0 tag böngészi






"Noé bárkájának építése Szirmabesenyőn" nyertes projekt.

Kedvezményezett neve: Szirmabesenyői Görög Katolikus Egyházközség
Pályázat címe: "Noé bárkájának építése Szirmabesenyőn"
Azonosítószám: EFOP-1.3.7.-2017-00029
2018.02.01-2021.01.31.



"Hittel a szirmabesenyői családokért" nyertes projekt.
Kedvezményezett neve: Szirmabesenyői Görög Katolikus Egyházközség
Pályázat címe: Hittel a szirmabesenyői családokért
Azonosítószám: TÁMOP-5.5.1.B-11/2-2011-0192